|
|
Jézus mondja: "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!" Jn7, 37
Erős vár a mi Istenünk!
Szeretettel köszöntjük kedves vendégünket honlapunkon!
A Vecsési Evangélikus Egyházközség a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik gyülekezete. Mi, evangélikusok hazánkban a harmadik legnagyobb keresztény felekezet vagyunk. Büszkék vagyunk arra, hogy a reformáció első nagy személyiségének, Luther Mártonnak szellemi örökösei lehetünk.
Vecsésen, és a gyülekezethez tartozó másik két városban, Gyálon és Üllőn kisebbségben, szórványhelyzetben élnek az evangélikusok. Közösségünk kis létszámú, viszont barátságos, nyitott, szeretetteljes, egymáshoz ragaszkodó, egymást számon tartó, hitből élő emberekből áll.
Hitünk összefoglalója az az evangéliumi mondat, amit János evangéliumának 3. fejezetének 16. versében találunk: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
Reméljük, hogy személyesen is találkozhatunk. Addig is hadd nyújtsunk egy kis bepillantást gyülekezetünk életébe: honlapunkon megtalálhatók az alapvető információk az egyházközség rendszeres alkalmairól, elérhetőségeiről. Képes beszámolókkal adunk hírt közösségünk eseményeiről.
Elérhetőségünk
*H-2220 VECSÉS Károly u.24.*
Tel/Fax: 06-29-350-371
Email: ildiko.heinemann@lutheran.hu
Lelkésznő:Heinemann Ildikó
Tel:06207700442
Számlaszámunk: 65100091-10098316
Programjaink és gyülekezeti alkalmaink
Bibliaóra Vecsésen csütörtökön 10 órakor
Bibliaóra Gyálon kedden 3 órakor
Presbiteri gyűlésünk március 1-én, kedden lesz kivételesen. Nagyon fontos, hogy mindenki jelezze vissza részvételi szándékát, ill. azt, hogy ha nem tud jönni, hogy ezzel megbecsüljünk társaink idejét és munkáját. Témánk: 2010 évi zárszámadás és 2011 évi költségvetés.
Közgyűlésünket március 6-án, 10 órás istentisztelet után tartjuk.
Talentum sorozat
Február 18. Kutas László, szobrászművész. Bővebben. Beharangozó és további alkalmak
A sorozat helyszíne a József Attila Művelődési Ház. Belépés ingyenes. Adományokat az esték támogatására elfogadunk.
Szeretettel kérem gyülekezetünk tagjait, hogy akinek közelében, családjában beteg, idős ember él, aki az ünnepekben örömmel élne az úrvacsorával, jelezze.
|
|
|
Napiige
| |
|
| |
|
Mózes ezt mondta: Ó, Uram, ha megnyertem jóindulatodat, járj közöttünk Uram! (2Móz 34,9a)
| |
| | |
|